http://img63.imageshack.us/img63/870/kicsi01.jpg

Főoldal.

2010. 05. 25. Kedd. Sarah.

Az utóbbi pár napom szörnyen jól telt. :) Kezdve a szombattal, amikor táncoltunk, majd Annával átmentünk Biához, és filmeztünk. (Pont akkor kezdett el rohadtul esni az eső, úgyhogy nem tudtunk menni sétálni.:S) Szombat-Vasárnap már tök szünet-feeling-em volt. :D
Ma mentünk az orvosiba, kétféle gerincferdülésem van, és rosszabb lett a látásom. Fasza. Megint kaptam beutalót, - most már a harmadikat - amit ezúttal sem fogok felhasználni. Segáz. Beszéltünk az emlő daganatról, és tapogattunk műmellet.
Fizikán elvoltunk Biával, és közölte -egy kérdésemre- ha nem fájna a köldök piercing, akkor akár csináltatna is. De asszem túlságosan belelkesültem, mert közölte, hogy fél a tűktől. Nálam ez nem gond. Azt hiszem értitek miért.
Ja, és ezen a linken megnézhetitek az első videómat amit 1-2 hónapja kreáltam. Eléggé csöpög, szóval aki nem bírja, ne nézze. ;D

2010. 05. 19. Szerda. Sarah.

Ma azt egész nap szörnyen fájt a fejem, majdnem szétrobbant. 2 fájdalomcsillapítót vettem be, de így is. Szuper volt.
Csináltam megint ikonokat, mert olyanom volt. Egyébként Lindsay-t nem annyira kedvelem, csak 1-2 filmjét. Ezt valamiért nagyon fontosnak tartottam elmondani.
http://triton.imageshack.us/Himg32/scaled.php?server=32&filename=92185650.jpg&res=gal http://triton.imageshack.us/Himg210/scaled.php?server=210&filename=67927397.jpg&res=gal http://triton.imageshack.us/Himg375/scaled.php?server=375&filename=85505224.jpg&res=gal
http://triton.imageshack.us/Himg541/scaled.php?server=541&filename=40240308.jpg&res=gal http://triton.imageshack.us/Himg265/scaled.php?server=265&filename=36260010.jpg&res=gal http://triton.imageshack.us/Himg43/scaled.php?server=43&filename=72532605.jpg&res=gal
http://triton.imageshack.us/Himg404/scaled.php?server=404&filename=54532139.jpg&res=gal http://triton.imageshack.us/Himg63/scaled.php?server=63&filename=64865715.jpg&res=gal http://triton.imageshack.us/Himg175/scaled.php?server=175&filename=56425361.jpg&res=gal
Sikeresen elrontottam a főoldalt, és az előző bejegyzés totál eltűnt. :( Azért 3 ikont abból beteszek :P
http://triton.imageshack.us/Himg704/scaled.php?server=704&filename=16850069.jpg&res=gal http://triton.imageshack.us/Himg139/scaled.php?server=139&filename=20292485.jpg&res=gal http://triton.imageshack.us/Himg534/scaled.php?server=534&filename=74554918.jpg&res=gal

2010. 05. 15. Vasárnap. Sarah.
Már szerdán azt hittem, hogy péntek van. Azután csütürtökön is. Péntek reggel felkeltem, és az első gondolatom az volt: basszus, már megint péntek? :"D
Ma nem mentem táncra, mert elvileg ez most szabadtéri volt, és zuhog az eső. :S
Csináltam egy hátteret, de túl nagy, sehova sem tudom feltölteni. xd Majd megoldom, addigis itt van kicsiben: Linkelve:
http://img218.imageshack.us/img218/1554/damon01c1.jpg

2010. 05. 10. Hétfő. Sarah.

Ma csak 5 órám volt, és szerdán is az lesz, mert elmarad a duplabiosz. :D Hétvégén azt hittem, hogy nem a jó francia lapot hoztam el, ezért nem tanultam meg a szóbelit. Pedig a jó lap volt nálam. -.-
De mindegy megtanultam Lillával ofőn. Megkaptam a matek TZ-t. Siralmas lett. Következő órán kezdte L. kiosztani az angol TZ-ket. 4es lett, ami nem rossz, ahoz képest, hogy nem tanultam rá.. Bioszon szerencsére nem én feleltem.^^ Mikor hazaértem a net kábelek ki voltak húzva, és persze fogalmam sem volt, hogy mit hova kéne dugni. De végül megoldottam.
Végre tudtam beszélni brigivel. :)
Laura most jött haza, és mesélte, hogy megy majd szerdán terepgyakorlatra. Szóval nekik köszönhetem, hogy elmarad a bioszom. XD

2010. 05. 08. Szombat. Sarah.

Már csak pár óra, és megyek táncolni. :D
Egyébként még mindig nincs kedvem írni, de grafikáztam. Az egyik ikonon elég érdekes a szöveg, de csak utólag vettem észre. :"D (Brush-két tettem fel rá...) Ne tessék leharapni a fejemet érte. :S
http://triton.imageshack.us/Himg405/scaled.php?server=405&filename=18679739.jpg&res=gal http://triton.imageshack.us/Himg88/scaled.php?server=88&filename=71685996.jpg&res=gal http://triton.imageshack.us/Himg297/scaled.php?server=297&filename=42619426.jpg&res=gal
http://triton.imageshack.us/Himg402/scaled.php?server=402&filename=62797346.jpg&res=gal http://triton.imageshack.us/Himg11/scaled.php?server=11&filename=24390671.jpg&res=gal http://triton.imageshack.us/Himg339/scaled.php?server=339&filename=39154557.jpg&res=gal

2010. 05. 06. Csütörtök. Sarah.

Nincs kedvem írni.
http://triton.imageshack.us/Himg697/scaled.php?server=697&filename=77885290.jpg&res=gal http://triton.imageshack.us/Himg294/scaled.php?server=294&filename=14558880.jpg&res=gal

2010. 05. 05. Szerda. Sarah.

Megérkeztem az Osztálykirándulásról. :D Annyira jó volt. :) Már amikor elindultunk olyan jó érzésem volt ahogy bámultam ki a busz ablakán. (Különbusz^^) Elsőnek megnéztük a Boldog Kő várát, majd elmentünk Vizsolyba. Fél kettőkör értünk oda, ettünk kb fél óráig, és ott voltunk négyig, hallgattuk egy néni előadását a könyvnyomtatásról. Jópáran már szakadtunk a röhögéstől. Legalább 6x fordult, mert vagy nem volt eléggé sűrű a lötty, vagy pedig túlságosan is az volt. Majd páran merítettek papírt, és újabb 'kis'előadás érkezett. B. egy idő után feladta, és megkérte, hogy legyen egy kicsit gyorsabb, mert el kell foglalnunk a szállásunkat. (így is rohadt lassú volt)  Közben egyébként játszottunk össznépileg gyilkosost. (És én mindig gyilkos vagyok basszus.) Két nap alatt kellett megöljünk mindenkit Szonjával és Szimivel. 27 'áldozat' közül (ha jól számoltam...) Szimi 1et, Szonja 9et, én pedig 17et öltem meg. A szállást egyébként csak órákkal a megérkezésünk után tudtuk elfoglalni, mert a gondnok anyáknapi ünnepségen volt. :"D Első este Lilla szülinapját ünnepeltük, Bia és Szimi csináltak neki még Szombaton tortát. Twistereztünk, készült egy két seggkidugós, egymásba gabalyodós kép, majd elkérem Biától. :"D Szimi és Hanna fél 1ig japánt tanultak, majd hülyültek, aludni nem tudtam. Akkor gyilkolni tudtam volna, de most így visszagondolva olyan mindegy. Másnap aludtam a buszon, miközben mentünk a kalandpark felé. :D Libegővel mentünk fel, majd a fákon, 10 méteres magasságban mentünk (biztosítva). Lefelé Bia rábeszélt a Bob-ra libegő helyett. Aznap még megnéztük a Füzéri várat. Este szalonnát sütöttünk a tábortűznél. : ) Jött egy fehér kutya az illatra, ott várt egy darabig, majd feladta. (Pedig akkor többen is keresték, mert adni akartak neki kaját.) Este altatót hallgattam, úgyhogy Szimiék mellett is el tudtam aludni. (Állítólag amikor rajtuk kívül mindenki elaludt, tesztelték, hogy mekkora zajra ébredünk fel. -.-) Tegnap megnéztünk még egy várat, és jöttünk haza. :)

2010. 05. 01. Szombat. Sarah.

Be kell valljam, nem nagyon bírtam nézni Miley-t a lapon. :$ Úgyhogy gyorsan lecseréltem a dizit. :) Egyébként lassan mennem kéne pakolni, holnap megyünk osztálykirándulásra. *.*

2010. 05. 01. Szombat. Sarah.

Tegnap volt a ballagás, ezért rövidített órák voltak. Volt aki elment orgonát szerezni lyukasórában, aztán persze nem értek vissza matekra. Úgy éreztem, hogy ez lesz, ezért nem mentem, pedig Bia unszolt. Mondjuk így nem voltunk túl sokan, és kb csak házit ellenőriztünk, de akkor is. Indulótermet díszítettünk, meg az aulát, úgyhogy elég sokáig elvoltunk vele. Majd mentünk vissza 5re, és kezdődött az ünnepség. Szerintem rohadtul nem volt ballagás-hangulat. Mindenki beszélgetett, az egyik ballagó töri atlaszt kunyizott érettségire. Ezek mellett alig volt levegő. Ajtó mellett álltunk, és kinyitottuk, hogy ne fulladjunk meg, erre odajön B. hogy msot azonnal csukjuk be, mert különben le fogják zárni. -.- Amikor már mind a négy ballagó osztály elment mellettünk, akkor kimentünk az amfiteátrumba beszélgetni Biával, Melindával és Annával. Később elmentünk megszerezni Melinda kulcsát B-től. Majd újra ki, a parkba. :D

2010. 04. 25. Vasárnap. Sarah.

Tegnap voltam megint táncon, megint ugyanaz kért fel elsőnek, mint a múltkor. :D Megint megjegyezte, hogy ne féljek. Tanultunk új lépéseket. Tök jó volt. Utána Bia átjött hozzánk, mutattam neki a blogot is, és nézte, hogy minden bejegyzést úgy kezdek, hogy tegnap. :"D Egyébként rohadtul fájt a hátam egész nap. Erre közlik ma a szüleim, hogy akkor a hátizsákos isk. táskát hordjam, apukám verziójában 2-3 hétig, anyukáméban isk. végéig. Halleluja. Utálom. Úgy örültem ennek az újnak. *.* De mindegy. (hogy nekem mekkora gondjaim vannak, igaz? :D)
Tegnap megkaptam a VÁMPÍRNAPLÓK első részét. Már végeztem is vele^^ De Damon alig van benne. :(

2010. 04. 23. Péntek. Sarah.

Tegnap nem írtam, mert kivoltam idegileg. Majd' szétrobbant a fejem, és semmihez sem volt kedvem. Muffinhoz sem voltak hozzávalók, ezért elhatároztam, hogy megnézek egy filmet. :) Az elsőt amit kinéztem porton, nem tláltam sehol, a másodikon majdnem elaludtam, végül a Pulse című filmet néztem végig. (Azaz majdnem végig, néha tekertem, mert nagyon váratott magára az aktuális 'szellem', és borzolta az idegeket. Elvben.) Szóval egy béna, nem félelmetes horror, de nekem mégis nagyon tetszett. :"D Amikor Laurának magyaráztam, hogy biztos azért, mert ilyen hangulatban voltam, óriási szemeket eresztett, és közölte, hogy ez most nem jött ki jól. Porton itt nézhetitek meg a leírását, és akkor látni fogjátok, hogy miért is ezt néztem. :P (vagy nem xd)
Ma tök jó nap volt, töri egyáltalán nem volt, mert B. kiment megbeszélésre "egy negyed órára". Közben beszélgettem Lillával, és megmutattam neki a Run-t, és az Only One-t. :D Fizikán megírtam a matekházit. Jövő héten, vagy azután írunk dogát... :S Matekon végig hülyültünk, Szimivel és Hannával az élen. Én Szimivel ellentétben nem csak a zsepijeim Hanna fejére dobására koncentráltam, hanem a feladatokra is.. Suli után mentem fodrászhoz, be lett göndörítve a hajam, úgyhogy a fejem most bűzlik a dauer-víztől. xD Az ezüst fülbevalóm pedig alig egy óra alatt oxidálódott, és tök fekete lett. De egyébként így jobban tetszik. :P Ezek után végre süthettem muffint. :D Majd néztem VD-t.

2010. 04. 21. Szerda. Sarah.

Tegnap megnéztem a Romantically Challenged első részét, és nem voltam tőle elájulva. Nem rossz, csak nagyon jóbarátok-os beütése van.
Ami a kettővel ezelőtti bejeyzésemet illeti, én így gondolom, és kész. ;) Nem szeretnék senkit sem meggyőzni, de én ez vagyok. Egyébként Laura felhívta a figyelmemet egy BD-os Jacob mondatra. Olyan optimista. :D Life sucks, then you die.

2010. 04. 21. Szerda. Sarah.

Tegnap igyekeztem feltenni a soron következő, Vampire Diaries-os dizit, de a gp nem engedte, amikor pedig kicsinyítettem, akkor nem lehetett normálisan összehozni. :S Sosem terveztem, hogy ilyesmi designt teszek majd fel a lapra, de nekem így is tetszik az elrendezés. :) Visszatettem egy-két régi oldalt lévő modult, a mi is ez-t pedig kiegészítettem. (Egy az egyben kimásoltam a már említett két napig működő blogról, szóval ha valaki felismeri -amire elég kicsi az esély- kérlek ne reklamáljon.) A kódokat is átírtam, és egy rövid részen visszamenőleg is formáztam egy picit a szöveget, de többre nem volt energiám. :"D Ha valami hibát, vagy akármit találtok, lécci szóljatok. Egyébként pedig kíváncsi vagyok a véleményetekre. :)

2010. 04. 19. Hétfő. Sarah.

A napokban beszélgettünk erről itthon, és egy-két hónapja bent a suliban. Laura szerint nem szokásos, hogy egy tizenéves arról gondolkozzon, hogy mit szeretne, hogyan temessék. Oké, morbidnak hangzik, de én igenis gondolkoztam már rajta. Lilla mondta, hogy rajta is kijön, hogy néha úgy gondolja, hogy mi lesz, ha nem lesz holnap? Nekem ilyenkor jön az ölelési rohamom. Egy időben elég gyakran volt ilyen, Laura furán is nézett rám eleinte. Lillát kérdeztem, hogy ő hisz e a halál utáni életben. Én anno teljesen elfogadtam, hittem, hogy nincs. De most már szerettem volna benne hinni. Nem sok sikerrel. Lilla egy mondatával visszabillentett a régi gondolataimhoz. Megnyugtató volt, pedig elvileg nem annak kellett volna lennie, elfogadni, hogy nem lesz tovább.

2010. 04. 19. Hétfő. Sarah.

Bia reggel azzal köszöntött, hogy épp tölti le a Vampire Diaries 11. részét. Megfertőztem. :D *büszkefej* Matekon továbbra is a sorozatokat vettük, olyan lehetetlen, hogy nem igaz. Kb semmit nem értek, de még Szimi sem. *nagyszó* Holnap TZ lesz koordinátageometriából. Apukám tegnap mondta, hogy segít tanulni, de nem voltam épp jó hangulatban (magyarul szörnyen hisztis hangulatban voltam) minden, ez így nem jó, a dolgozatban jobban figyelj!- nél felhúztam magam. Pedig tényleg csak segít, meg minden, de akkor nem számított. (oké, nem kell elítélni, vannak ilyen hisztis napjaim. de ettől függetlenül, mindet magamban tartottam, nem csapkodtam/ordibáltam/mittudoménmitcsináltam, hanem csak megmondtam, hogy köszi, de ez most nem megy.) Szóval elvileg most tanulnom kéne. :$ Angolon nem történt semmi. Szó szerint. Bioszon feleltünk. Nem tanultam semmit rá, merthogy ebből már ugye feleltem, és gondoltam nem lesz megint belőle felelés (szóism. tudom.) de volt. Dia pörgött ki, ő persze egy betűt nem tanult, nem is figyelt órán, és közölte, hogy majd úgyis leadja. Az egy kicsit felidegesített, de az ő dolga. Francián írtunk szódogát, óra előtt Lilla&Julcsi mondogatták a szavakat, én meg csak bámultam. Be is pánikoltam rendesen, hisz kb a felét nem tudtam azoknak, amit mondtak. :$ De végül nem lett olyan rossz a dogám, mert jókat kérdett, és elláttam Lilláig, meg Melinda is mondott két szót. :$$

2010. 04. 18. Vasárnap. Sarah.

Darla megfertőzött a diziváltásaival. Bár ez most tetszik, és szeretném, hogy maradjon. (VD<333) De azért már megcsináltam a következő verziót, rengeteg időt elvoltam vele, mert sehogy sem tetszett. De most egész jó. Egyébként egy Miley fejlécet is elkezdtem. Nem tudom miért. De nem is lett olyan rossz. :"D

2010. 04. 17. Szombat. Sarah.

Elkezdtem az angol kiselőadást. Eddig még kb csak képek vannak, de annyira jók. *.* Sütii. :D
Matekot is tanultam, mert TZ-t írunk kedden.
Fél háromra mentem MR-re, ezért nem tudtam menni táncolni. 4 körül sorra is kerültem. Mikor épp én jöttem volna, odatoltak egy eszméletlen embert, és otthagyták előttünk pár percre. Csak utána tolták be a vizsgálóba.
Ugye MRbe fémet nem lehet viselni, kivehettem az összes fülbevalóm. (De ezúttal egy mozdulattal vissza tudtam már őket tenni, igaz kicsit jobban fájt..)
A vizsgálóban voltam jó fél órát ugye mozdulatlan, első körben fel kellett a fejem felé emelnem a kezeim, mikor kijöhettem már annyira elgémberedett, hogy alig tudtam mozgatni. Ráadásul a második menetben nem kaptam füldugót, és majd' megsüketültem. Majd egy hét múlva lesz eredmény.

2010. 04. 16. Péntek. Sarah.

ntek van, pedig olyan érzésem van, mintha tegnap még csak hétfő lett volna. Egyébként V. kijelentette, hogy elkezdjük matekból a 12.-es könyvet. O.O
Ma néztem új Vampire Diaries részt, olyan jó volt. *.*
Csináltam ikonokat is, de PS-ben jobban néztek ki. Így kicsit szemcsések. :S Egyébként mindkét fajtából kettőt készítettem, mert nem tudtam eldönteni, hogy hogy jobb. :P
http://triton.imageshack.us/Himg63/scaled.php?server=63&filename=92308939.jpg&res=gal http://triton.imageshack.us/Himg714/scaled.php?server=714&filename=57743272.jpg&res=gal

2010. 04. 15. Csütörtök. Sarah.

Első órában írtuk a Töri TZ-t, elsőre ránézve azt hittem, hogy egyetlen évszámot kivéve semmit sem tudok. Szerencsére azért mégis ment még egy-két dolog, de így sem sikerült ez most valami jól. :S Akkor gondoltam, hogy most már csak bioszból kéne felelnem a jó naphoz, mert abból még ennyit sem tudtam. Szerencsémre Borka valamennyit elmagyarázott nekem belőle, ezért az előtte lévő szünetben nem fejvesztve lapozgattam, így meg is maradt valami. Én feleltem. És ez nem az első, hogy érzem előre. Tök fura. Amúgy V. szerintem azt hiszi, hogy szörnyen beszari vagyok. Mert persze nem abból kérdezett, ami megmaradt nekem. Úgyhogy hebegtem-habogatm folyamatosan, renetegszer rosszul tippeltem. De 4est kaptam. O.o
Egyébként most is épp Bűbájost nézek. (Reklámszünet. 10 perc -.-") Annyira rossz, hogy nemsokára kiírják Christ. :( Cole mellett az övé a kedvenc karakterem.
http://img691.imageshack.us/img691/8707/88543095.jpg http://triton.imageshack.us/Himg101/scaled.php?server=101&filename=88177448.jpg&res=gal

2010. 04. 14. Szerda. Sarah.

Épp bűbájost nézek, majd írok valami értelmeset, ha vége. Vagy nem, mert törit kell tanulnom. :S
Naszóval. Megint hét órám volt, megírtuk a biosz TZ-t. Egy sort sem tanultam rá. (Bár rémlik, hogy előző hét kedden átolvastam.) De ahoz képest szerintem nem lett annyira rossz. (Bár ez ne tudom mire elég...) Volt olyan feladat, ami tök összevissza volt, teljesen érthetetlen. de mindegy. Tanultam Törit, és ebben a fejezetben most nem volt annyiszor benne az elpusztultak, úgyhogy tök jó. (A könyv írójának szerintem ez a kedvenc szava.)
http://triton.imageshack.us/Himg23/scaled.php?server=23&filename=96581193.jpg&res=gal http://triton.imageshack.us/Himg52/scaled.php?server=52&filename=46156068.jpg&res=gal

2010. 04. 13. Kedd. Sarah.

Kerestem a Romantically Challenged első részét, mert elvileg tegnap jött volna ki, de csúszik. :S Majd 19-én lesz rész. Pedig most úgy megnéztem volna. x"D Bár nem teljesen az én stílusom (nem igazán bírom a romantikus vígjátékokat) de Alyssa Milano miatt érdekel. Még az is lehet, hogyjó. :D A képekre linkelem az előzeteseket. :)
http://img689.imageshack.us/img689/8209/83085149.jpg http://triton.imageshack.us/Himg684/scaled.php?server=684&filename=99503709.jpg&res=gal


2010. 04. 13. Kedd. Sarah.

Reggel nem késtem el irodalomról, pedig közel voltam hozzá. Még csak verset sem kellett mondanom. De majdnem felrobbantam, amikor B. lesárikázott.
Szünetben megcsináltam a franciaházit, köszi a segítséget Borkának. Törin kiderült, hogy Csütörtökön TZ-t írunk. Dejó. Viszont a fizika elmaradt, addig át tudtam nézni a Biosz egy részét. Utána duplamatek, a halálom. Új anyagot vettünk, első órán szétírtam a kezem, másodikon pedig rohadt unalmas feladatmegoldás volt. (Bár ezt legalább tudtam...) Ja, és a telefonom sehol nem találom. És persze, hogy ki van kapcsolva, úgyhogy még csak úgy sem tudom megkeresni.
http://triton.imageshack.us/Himg94/scaled.php?server=94&filename=rihanna01t.jpg&res=gal http://triton.imageshack.us/Himg41/scaled.php?server=41&filename=msnsweets.jpg&res=gal

2010. 04. 12. Hétfő. Sarah.

Teljesen kész vagyok. Ilyen fáradt is rég voltam, pedig csak 5 órám volt, ebből is 1 az ofő. Reggel Réka első szava az volt hozzám, hogy: Mutasd a füledet! -csak akkor esett le, hogy még nem látta a soksok fülbevalót- De a kommentje csak annyiból állt, hogy: Hű, de tele van pakolva. Köszönöm. Asszem. :'D
Tegnap jópár cserét kitettem képpel, gondolva, hogy szeretnék még egykettőt, de olyan szintem nincs kedvem kérni, hogy nemigaz. (Bár mint mondtam most semmihez sincs, szóval nem nagy hír.) Akinek nem tetszik az ikonja, az reklamálhat, majd meglátom, hogy mit tudok tenni. :"D
http://triton.imageshack.us/Himg251/scaled.php?server=251&filename=12115166.jpg&res=gal http://triton.imageshack.us/Himg255/scaled.php?server=255&filename=89144854.jpg&res=gal
http://triton.imageshack.us/Himg149/scaled.php?server=149&filename=83246169.jpg&res=gal http://triton.imageshack.us/Himg179/scaled.php?server=179&filename=75443371.jpg&res=gal

2010. 04. 11. Vasárnap. Sarah.

Olyan egy éve ugyan leszedtem a magamról megadott infókat, mert csak a blogra koncentráltam, de most hirtelen ötlettől vezérelve mégis írtam pár sort magamról. :D Még tervezek egy-két apróbb változtatást, ott is, meg egyáltalán a lapon is, szóval nem meglepődni. :"D

2010. 04. 11. Vasárnap. Sarah.

Most már biztosan tudom, hogy változtatni akarok. Az egyetlen dolog az, hogy nem tudom mire... Asszem nem akarok mindent ilyen könnyen feladni. Az álmaimat. A barátaim. Magam. Csak azért, mert úgy gondolom mások hülyének néznek miatta, vagy nem szívesen beszélnek velem.
http://triton.imageshack.us/Himg130/scaled.php?server=130&filename=45280029.jpg&res=gal http://triton.imageshack.us/Himg196/scaled.php?server=196&filename=23072958.jpg&res=gal

2010. 04. 10. Szombat. Sarah.

Csak gyorsan jövök, mert megyek muffint sütni Laurával. :D Nagyon be van sózva, alig tudtam meghallgatni azt a számot amit shara ajánlott. Most is pofákat vág, amiért nem rohanok, de ezt mindenképp szeretném elmesélni, mert végre történt valami velem. :D
Szóval Biával elmentünk megnézni egy kezdő tánctanfolyamot. :) Annyira tetszett. :D Keringőztünk és csacsacsáztunk (így kell írni?). Kb 8an voltunk lányok, 3 fiú volt. Mindkettőnket felkértek az első közös táncnál. Aki engem kért fel, többször megkérdezte, hogy: ennyire félelmetes vagyok? (neem, csak a tánctanár épp mondta, hogy ő, meg még egy fiú már a haladóban vannak elvileg, csak bejöttek, mert csak egy fiú volt ebben a csoportban). Szóval egy órán át szerencsétlenkedtünk. Annyira élveztem. :D Egyébként felkért még egy fiú, aki olyan magas volt, hogy nemigaz. O.o Alig értem fel, a 175 centimmel. xD Meg rálépett a lábamra.^^ De egy picit sem zavart akkor. Kár, hogy jövő héten nem tudok menni. :"(
http://img27.imageshack.us/img27/692/muffinikon01.jpg http://img192.imageshack.us/img192/2905/msncandy1.jpg

2010. 04. 09. Péntek. Sarah.

A Vampire Diaries-ben hallottam, és annyira szép. Nem nyugodtam, amíg meg nem találtam a címét. Leona Lewis: Run. Azóta ezt hallgatom. Mindkét ikon linkelve. Az elsőt  2.30tól érdemes nézni. A másik pedig az egész dal. :)
http://img90.imageshack.us/img90/9892/52288875.jpg http://img113.imageshack.us/img113/6854/24087484.jpg

2010. 04. 09. Péntek. Sarah.

Voltak itt a nagyszüleim, hoztak káposztát. :D Előtte épp az új Vampire Diaries részt néztem, és persze nagymamám rögtön rákérdezett a témára. Ezek után már csak a borzalmas film-nek emlegette, (mert ezek után nem vallottam be, hogy sorozat..) pedig semmit sem tud róla azon kívül, hogy vámpíros. De ez neki elég. Kaptam egy kiselőadást arról, hogy ezek a szörnyűségek belénkivódnak (jó szó, nem?:D) és vallami kedves&aranyosat kéne néznem. Régen csak mosolyogtam és bólogattam, persze, persze, most már nem bírtam ki, legalább egy "mások vagyunk"at mondtam. (Többek között, de persze mindet aranyosan, és normálisan.) Nem tudom, mikor érti majd meg, hogy nem szeretnék a klónja lenni. :) Asszem lassan kapisgálja. :P Egyébként vagy egy fél órát beszélt arról, hogy ne csak a gép előtt üljek, elrepülnek a kamaszéveim. Ez fájt, mert én is így gondolom. De nem vette észre, és csak mondta a magáét. Egyébként megint csodálkozott egy sort, hogy még mindig a GW-s oldalamat csinálom. A blogot nem vallottam be, amikor rákérdezett, hogy másról nincs? (Úgy is valami híres személyre gondolt, és olyan nincs..) Még csak az kéne, hogy megtudja a címet, és olvasson. :O
Hoztam megint két ikont, elsősorban a másik lapomra csináltam, de hamár itt vagyok, ide is felteszem.
http://img15.imageshack.us/img15/3344/45592217.jpg http://img27.imageshack.us/img27/3774/37967174.jpg

2010. 04. 08. Csütörtök. Sarah.

Mostanában újabb mániával örjítem a körülöttem lévőket. :D Vámpír, és elsősorban VD mánia. :) Egyébként újra beteg vagyok, igaz nem nagyon súlyos. Laura sikeresen eltörte az egyik ujját. Mert vele mindig történik valami. :'D
A napokban gondoltam, hogy mivel már kb egy hete belőtték a fülbevalóimat, kivehetném, és fertőtleníthetném úgy. Persze egyszerre kettőt is kivettem, ugyanarról az oldalról. Olyan másfél óra volt, amíg visszaszenedtem őket. Bár a fertőtlenítés kifejezetten könnyebb és gyorsabb volt. X'D
http://img220.imageshack.us/img220/4307/msn02.jpg http://img535.imageshack.us/img535/299/msn01.jpg

2010. 03. 31. Szerda. Sarah.

Ma már majdnem élveztem a tesit, pedig erősítettünk. O.o Mostanában nem nagyon ismerek magamra. :D B. irodalmon nem igazán örült, hogy az osztály kb fele az ablakokon nézett kifelé óra közben, mert akkor volt a vihar...
Ééésss. dodpergés... XD Ma ki lett lövetve a fülem. :D Megint. :P Laura, amikor meglátta az eredményt óriási szemekkel nézett rám. Csak annyit tudott kinyögni, hogy oda kettő - oda egy? Te normális vagy? Szóval jobboldalt így négy lyuk, baloldalt pedig három van. :) Majd hozok képet, csak megvárom, hogy ne legyen vörös a fülcimpám...
Egyébként most kétnaponta muffint sütök. *.* Tudtátok, hogy maga a tészta mindig finomabb, mint a kisült süti?

2010. 03. 30. Kedd. Sarah.

Tesin kimentünk futni, és párunkat kizártak. Kedves gesztus, főleg, hogy Szonja ott sétált fel-alá, integetett, de eszébe nem jutott volna beengedni. Egyébként nem baj, mert ez volt az óra legjobb része. :D Hazafelé jövet a megállóban rengetegen voltak, de hamarosan jött a busz, mind felpréselődtünk. (utálom a tömeget...) A következő megállóban is sokan álltak, mindenki fel akart szállni persze, és egy nő ott tolakodott, kicsit arrébb álltam, hogy el tudjon mellettem menni. Olyan 3-4 megálló múlva (tudom, hogy már harmadszor írom le, és szóismétlés, de ez van.) megnyomta a jelzőt, és undok képpel megkérdezte, hogy: A következőnél leszállsz? (Mintha köze lenne hozzá. -.-" Egyébként újra hangosabbra kéne állítanom a zenémet, mert akkor nem válaszoltam volna automatikusan, el kellett volna mégegyszer mondania ezt a megerőltető mondatot. XD) Válaszoltam, hogy nem, erre olyan képet vágott, hogy nem igaz. Akkor jöttem rá, hogy nem elmenni akart mellettem azon a pici helyen, hanem egyszerűen ki akart túrni. És mivel nem adtam át neki a helyemet, nem bírta, hogy ne hagyja szó nélkül. (Még ha ültem volna...)
http://img521.imageshack.us/img521/5895/schoolbus01.jpg http://img687.imageshack.us/img687/122/01bbr.jpg
http://img97.imageshack.us/img97/8066/54584365.jpg http://img638.imageshack.us/img638/3386/03b.jpg
http://img256.imageshack.us/img256/4920/sunrise01.jpg http://img195.imageshack.us/img195/4989/30286156.jpg

2010. 03. 29. Hétfő. Sarah.

Hétfő van és óra átállítás, én mégis egy óriási vigyorral érkeztem a suliba. A tavasztól teljesen feldobódtam. *.* A biosz mégis meg volt tartva, pedig V. 'megígérte', hogy nem lesz. Az 5. óra után el sem hittem, hogy már jöhetek haza. :D Kimentem a kertbe francia házit írni, Happy nagyon boldog volt. xP Utána sütöttem mézes-fahéjas muffint, mert a szombati adag elfogyott. =(
http://img685.imageshack.us/img685/9936/spring02a.jpg http://img708.imageshack.us/img708/9008/spring01h.jpg http://img717.imageshack.us/img717/1854/spring2b.jpg

2010. 03. 28. Vasárnap. Sarah.

Nem tudom, hogy mi ütött belém, de most mégis megint van némi kedvem ide firkantani. :P Tudom, hogy úgy, ahogy eddig volt ez nem megy, ezt mutatja az is, hogy amíg ezt a lapot pihentettem, lorával nyitottam egy másik blogos lapot, igaz ott inkább grafikázás ment, egészen két napig. xD
Egyébként pedig köszi Nórinak, aki továbbküldött nekem egy blogos díjat. :)

2010. 03. 25. Csütörtök. Sarah.

Feltettem egy új kinézetet, mert a feketétől már feljönni sem volt kedvem a lapra. Most talán majd lesz, még az is lehet, hogy írok majd. (De nem hiszem...)

2010. 02. 15. Hétfő. Sarah.

Fogalmam sincs, hogy mi legyen. Néha még lenne kedvem írni, de mire a géphez érek elmúlik. Egyszerűen nem szeretném, ha mindent tudnának rólam. Akit érdekel, hogy ki vagyok, és mit csinálok, kérdezzen. Nem szoktam senkinek leharapni a fejét. (Általában.) Különben is, elég sokat moderálok magamon, úgyhogy ez sem érne sokat. Már panaszkodni sincs itt kedvem, ami már ilyesztő. :"D De nem véglegesen köszönök el, csak szerettem volna, hogy tudjátok mi a helyzet. :)

2010. 01. 18. Hétfő. Sarah.

Nem szeretnék magyarázkodni, hogy miért nem írtam eddig, egyszerűen nem volt kedvem. Előző elötti héten beteg voltam, csak hétfőn mentem suliba. Előző héten pedig ugye sztrájk volt, ezért rengetegen nem voltak, úgy élveztem. *.*
Szombaton néztem az új GW részt, anyukám odaült mögém, és megkérdezte "Mitnézünk?" Egy ideig néztem egyedül (ő mögöttem, de fülhallgató volt rajta, azaz semmit nem hallott.) majd megbeszéltük, hogy megnézzük együtt, kihúztam a fülhallgatót, de kb semmit nem lehetett hallani. Apukám mondta, hogy keres hangszórót, de nem találta, mert ahol kereste ott nagy volt a kupi, amin felhúzta magát.
Jövő hét hétfő-kedd-szerdán síszünet, és mivel sokan mennek sítáborba, megint alig leszünk. :D
Néha olyan érzésem van, hogy egyesek direkt kerülnek. Azt még megértem, hogy inkább a mellettem ülőhöz szól (mint oly sokan) de hogy próbál már csak rám se nézni. De azt sem tudom miért. (Paranoia.)

2010. 01. 04. Hétfő. Sarah.

Mikor hazajöttem nem szerettem volna lencselevest enni, gondoltam eszem melegszendvicset, azt úgysem tudom elszúrni. Dehogynem. Egyszer csak észrevettem, hogy füstöl a mikró. :S Igen, ezt is csak én tudom összehozni. :D
Miután megettem az akkor már tök finom szendvicseket felhívott nagymamám, hogy egy kicsit beszélgessünk. (csak azért írtam oda, mert senki nem jött volna rá magától..) 3 rohadt telefonunk van, de 2 persze le volt merülve, rohanhattam a harmadikért, amit akkor vettem ki a töltőből, de beszélgetés közben lemerült. Szerencsére nagymamám azt már nem hallhatta amit mondtam jó hangosan ezután. (biztos megjegyezte volna, hogy ezt azért nem kellene. Lehet, hogy igaza van, de nem érdekel. Asszem ő ott rontotta el, hogy azt mondta, hogy a Basszus sem lányok szájába való, mert túlságosan hasonlít egy másik szóra..)
Szóval gyorsan visszanyomtam a töltőbe, rohantam a lakás másik felébe egy másik telóért, amit ugyancsak betettem a töltőbe, amikor újra csörgött a telefon, felvettem az előbb berakott telefont, ami egy idő után újra lemerült, majd átvettem a másikkal, és ezt nagymamám észre sem vette. x"D 

2010. 01. 03. Vasárnap. Sarah.

Már két napja úgy aludtam el, hogy úristen, holnap suli. Eddig viszont mindig rájöttem, hogy másnap szerencsére még szünet van. De holnap... Jó lenne tudni, hogy mikor írunk Biosz TZ-t. Asszem Szerdán. De ha addigis felelünk, nekem végem. Átolvastam az egész anyagot, de nem sok maradt meg belőle. :S
Ma újra megnéztük az Avatar-t, csak más felosztásban. Most is tetszett. :) A megjegyzés csak annyi hozzá, hogy : Miért kell mindig felébrednünk?

2010. 01. 02. Szombat. Sarah.

Mivel a szünetben eddig még egy picit sem tanultam, most kell mindent. Hurrá, és éljen az előrelátó sarahnak.

2010. 01. 01. Péntek. Sarah.

Nemigaz. O.O Kint vagyok a GP Főoldalán. Én. Nagyon nagyon Köszönöm.
A szövegnek pedig külön örülök. Akit érdekel, és esetleg nem onnan jön, itt van.

2010. 01. 01. Péntek. Sarah.

Annyi miden történt ez alatt a majdnem egy hét alatt, hogy nem győzném leírni. (Igen, ezek után mindenki tudja, hogy az jön, hogy azért mégis megpróbálkozom vele. És láss csodát, igen. :P)
24.-én a nagyszüleimmel karácsonyoztunk, minden szuper volt, nem is részletezném, csak azt az apróságot, hogy apukám kapott szerencsesütit, amiből mindenkinek adott egyet. Anyukám nevetve mondta, hogy rá van írva, hogy először vegyük ki a cédulát, és csak azután együk meg a sütit. Laurával mi is nevettünk rajta, mert hát ki az, aki megenné a cédulát? (Már a rosszabb fajta vígjátékok hősein kívül..) Elkezdtük felolvasni, hogy kinek mit írt, és megkérdeztük nagypapámat hogy neki mit, amikor közölte, hogy neki nincs. XD (Előtte megjegyezte, hogy milyen finom, és különleges az íze.)
Tegnapelőtt voltunk a Szépművészeti Múzeumban, a szervezés csodálatos volt, mivel kint kellett várnunk a hidegben másfél órát, majd a jeggyel a kezünkben további fél órát... -.- De legalább volt jópár szép festmény. :D
Tegnap hajnali tízkor már a Mammut-ban néztük az Avatart (amiben Borka igazad volt, nagyon jó) Biával az öccsével, és Laurával. Biának asszem még mindig célja, hogy összehozza a hugomat az öccsével, és ez akár mehetne is, eltekintve attól a ténytől, hogy Laurának NEM tetszik az Ármin. De asszem ez még egy idő lesz mikorra Bia feladja. De örülnék, ha nem hozná őket mégtöbb igen kínos helyzetbe. :S Egyébként mivel korán keltünk délutánra iszonyú fáradt lettem, és este kb 9kor le is feküdtem. Rég aludtam olyan jól.
Ma délre mentünk Újévi ebébre nagyszüleimhez, lencseleves volt hurkával, és nagyonnemvoltaméhes. Ebéd végére rosszul lettem a hurka szagától. Tök jó, mert kehet, hogy holnap is azt eszünk...
(Ui.: Mindenkinek Boldog Új Évet. :D És átírtam a dátumot, igyekszem nem abba a hibába mint tavaly, amikor még hónapokig 2008-at írtam..xD)

2009. 12. 23. Szerda. Sarah.

El sem hiszem, hogy szünet van, és holnap Karácsony. O.o Az ajándékaim nagyjából már megvannak, de a netes barátaimnak is szerettem volna adni valami apróságot, de nem tudom mikor lesz időm azt megcsinálni. :S

2009. 12. 17. Csütörtök. Sarah.

Feltettem egy Dakotás dizit, amit anno unalomból kreáltam, és nem szándékoztam ide feltenni, de mivel már nagyon le szerettem volna váltani a kinézetet, és rosszabbnál rosszabb diziket gyártottam végül mégis ez lett a befutó.

2009. 12. 11. Péntek. Sarah.

Bazdmeg. A semmiért mentünk be tegnap este is, és ma is. Tegnap csak azt mondogatták, hogy "Majd holnap megbeszéljük" oké, de akkor mi a francnak kellett bemenni megnézni duplán a próbát? Ezt tényleg nem értem. Ma pedig kótyagos voltam egész nap, az utolsó órákra már viszont legszivesebben ablakot törtem volna. Egyetlen óra sem volt normálisan megtartva, úgyhogy akár otthon is maradhattunk volna. -.- Ja, és Réka nem hiszi el nekem, ha akarnék, tudnék neki fájdalmat okozni. Annyira viszont mégsem voltam rosszul, hogy bebizonyítsam az ellenkezőjét. 

2009. 12. 08. Kedd. Sarah.

Borkától kaptam kölcsön egy könyvet, most azt bújom. :D Rékával beszélgettünk törin, (nem volt óra) tök jó volt. Aztán Lillával verekedtünk a pulcsjáért, és egymást ütlegeltük vele. Szerintem mindenki hülyének nézett minket, de nem baj. xD
Matek után hazafelé együtt mentem egy ideig egy lánnyal a faktról (asszem Eszternek hívják) vele is beszélgettem. x] Jó fejnek tűnik. :d 

2009. 12. 06. Vasárnap. Sarah.

Azóta minden jó. :D Legalábbis nagyjából. Elhatároztam, hogy változtatok, és már ez nagyon jól esett. :P Szombaton elmentem Biához, megnéztük a régi sulijában a karácsonyi vásárt. :D (Igaz, nem láttam semmi hűdejót, és utálom a tömeget, de olyan jó volt egy kicsit mást csinálni, mint a többi hétvégén *.*)

2009. 12. 02. Szerda. Sarah.

Kezd mindenből elegem lenni. Néha felpörgök, és akkor jó minden, de különben... Majdnem minden nap arra kelek, hogy valamilyen házimat magolom álmomban. A múltkor eljutottam odáig, hogy az egyik ilyen reggel, amikor éppen a metek volt soron, gondolatban azt mondtam, hogy utálok élni. Igen, ez most nem hangzik olyan nagy dolognak, hisz minden akárhanyadik blogban erről lehet olvasni, csakhogy ez más. Én igenis, nagyon szerettem élni. Akartam. Évaekig köbö minden hónapban volt legalább egy nap, amikor rámjött az a "mi lett volna, ha" érzés, és szörnyen éreztem magam. Most már itt tartanék? Nem tudom, hogy mennyi látszik a változásból, de folyamatosan ideges vagyok, és sírhatnékom van. Mit rontottam el? Mit kellett volna másképp csinálnom? Hogyan lehetnék újra Olyan?
És most is, utálom ezt a szöveget amit leírtam. Igaz, de szerintem mégsem fedi teljesen a valóságot. Tiszta ideg vagyok.
Oké, a blogból is elegem van. Nem akarok írni erről. Meeert. Nem tudom. Csak. Mert nem akarom, hogy igaz legyen. Valamikor el is hiszem, hogy nem igaz. A mait felejtsétek el.

2009. 12. 01. Kedd. Sarah.

Tegnap 1 órától volt tanítás, és csak 3 óra volt megtartva. Az elsőről sikeresen elkéstem... Az üldözési mániám pedig kiújult. Hurrá. (Olyan érzésem volt, mintha mindenki engem nézett volna. Mondhatom, nagyon kellemes.) Ofőn húztunk, (karácsonyi húzás) és Szonja&Orsi szerencséjére nem én húztam B.-t, mert biztos, hogy valamelyikük kezébe nyomtam volna, Ugyanis ők találták ki, hogy ő is benne legyen, mint ofő helyettes...
A múltkor matekon V. mindenkinek kiosztotta a röpijét, csak nekem nem. Elkértem, + lett. :D *büszkefej* A másodikat még nem osztotta ki, de lehet, hogy jobb is...
Első órán irodalom volt, én olyan 55kor értem be a suliba, úgyhogy rohantam fel az emeletre, kabát le, tankönyvek&füzet fel. Rohanok le. Közben majdnem nekimentem 3 diáknak, és két tanárnak. Valaki ott állt a lépcső alján, látta ahogy viharzok le, de nem zavartatta magát, beállt pont elém. Amikor látta, hogy mégsem térek ki, akkor azért arrébb állt... Órán megint nem mondtam verset, úgyhogy még egy ideig nem kell tanulnom. :D B. vérszomjas lett, és kikérdezte, hogy mi volt előző órán. Van egy olyan érzésem, hogy máskor ő sem tudja, most direkt megnézte előre, hogy teszteljen minket. Holnapra megint át kell nézni, mert már nem emlékszem semmire... Második óra francia volt,és TZ-t írtunk. Egész könnyű is lehetett volna, ha többet tanulok. De azért szerintem így sem lett olyan rossz. :) Ezek után tesi, megint kimentünk a fedett pályára, rohanva, mert közben persze esett az eső. Komolyan, ez a második alkalom, hogy kimegyünk, és mindkétszer esett az eső. Nem fura? Tesin Orsi megbökte a hasamat, és kijelentette, hogy milyen jó hasizmom van. (Ebben szerintem abszolút nincs igaza, de sebaj.)A töri és a fizika totálisan kiesett. :S Annyira emlékszem, hogy Borkával vettünk csokit, a maradékot most eszem. *nyamm* Utána volt dupla matek, nem írtunk röpit, pedig V. azt mondta, hogy fogunk, és még házit is írtam! XD De holnap bepótoljuk... -.-" Óra előtt Csanád megkérdezte, hogy milyen volt a dogám. Én pedig milyen doga? Hát, A doga. Töri. Utána tájékoztattam őt, hogy én alapórán vagyok, vagyis én nem írtam. xD Valamit még mondott arról, hogy sok órán vagyunk együtt, és azt hitte ott is. xd Meg még bocsánatot is kért ami szerintem túlzás. :"D Nem olyan nagy dolog ez. :) MAtekon nem is tudom hány oldalt írtunk, de volt egy példa, aminél besokalltam. Az már tényleg kiborított. Egyébként volt azért sikerélményem is, mert volt amit meg tudtam oldani. X"D Meg két óra közt a szünetet egy csajjal (nem tudom a nevét :$) és Szimivel kicsit meghosszabbítottuk, mire beértünk elkezdtek egy újabb feladatot, de volt egy másik is még a táblán, amit már leírtam, ismerősnek is tűnt, de nem eléggé ahhoz, hogy ne kezdjem el leírni.. Szimi mutatott pár sorral feljebb a füzetemben, hogy nézd, ott van! XD

2009. 11. 29. Vasárnap. Sarah.

Azt hiszem most volt ebben a tanévben az első hétvége ami nem lett el***va a matekkal.

2009. 11. 26. Csütörtök. Sarah.

V kitalálta, hogy röpiket fogunk írni matekból. Ha van benne hiba, az már mínusz, 5 röpi egy jegy, annyias, ahány plusz van benne. Ma írtuk az elsőt. -.-
Legyen. Már. Péntek.

2009. 11. 25. Szerda. Sarah.

Tegnap megírtuk a duplaórás matekdogát, ami most jobb volt mint a múltkori mert 14 feladat volt, és volt bőven olyan, amin tudtam gondolkozni.
Ma elindulás előtt tanultam a francia szavakat, tesi előtt & után pedig az angolt. Majd angol után megkértem Borkát, hogy mesélje el a bioszt. (kösziköszi) Biosz végénél a daganatról beszéltünk, én majdnem kimentem. Tényleg már-már elhatároztam. De akkor kérdeztek volna, (meg V nem biztos, h jó néven vette volna...) úgyhogy így azért mégis jobb volt. Asszem.

2009. 11. 23. Hétfő. Sarah.

Tegnap rájöttem, hogy beszélgetni is lehet msn-en. Másmint nem írva, hanem beszélve. Értitek? xD Mostanában összevissza nyomogattam msnen a gombokat, és tegnap sikerült megtalálni (az amúgy nagyon eldugott helyen levő...) "Hívás" gombot. Bár kicsisarahnak nem volt mikrofonja, úgyhogy ez nem teljesen jött össze, de akkor is poén volt, hogy valamit mondtam a gépnek ő pedig válaszolt írásban. :D Ésés ma úgy akartam volna valamiről beszélni vele, de mikor már bejelentkeztem akkor esett le, hogy azt írta a blogjában, hogy most nem lesz otthon. Egészen péntekig. Fasza.
Tanulnom kéne. Matekot. (Hanna elkezdte mesélni nekem, hogy holnap ír matekból az egész idei anyagból. Mondom neki, én is. Erre ő: Mi biztos többet vettünk. Erre én: Ti?? És akkor leesett neki, hogy ugyanabban a matekcsoportban vagyunk. xD)
Bioszt, és Törit. Ja, és kéne olvasni Bűn és Bűnhődést.

2009. 11. 22. Vasárnap. Sarah.

A tegnapi mozi kellemes meglepetés volt. Elsőként abban, hogy angolul ment. (Hurrááá *.*) Folytatva azzal, hogy mivel nekem az előzetesek nem nagyon tetszettek, egy borzalmas filmre számítottam. Dehát akkor is látni szeretném, mert Újhold. de így egyben tetszett. Észre sem vettem, hogy több mint két óráig felfelé néztem. (Merthogy első srban ültünk. Egyébként pedig teltház volt..) Bár legközelebb biztos nem valami romantikus filmet szeretnék moziba látni.. (vagy úgy egyáltalán)

2009. 11. 21. Szombat. Sarah.

Két matek tanulás között írok, gyorsan. :P Jövőhéten duplaórás TZ, úgyhogy lécci szorítsatok nekem. :$
Tegnap alig tudtam felfogni, hogy péntek van. xD A legjobb az volt, hogy csak 5 órám volt, mert az első elmaradt. :D
A délután csupa izgalommal telt (oké, ez azért túlzás...) mert vérzett az orrom, és semmiképp sem akart elállni -.-, és lőttek még egy lyukat a fülembe. *.* Itt meg lehet nézni annak akit érdekel. :D Mikor hazaértem első dolgom volt, hogy kicsisarahnak elküldjem ezt a képet. x) Viszont az msn nem engedte, hogy felkérjem őt a beszélgetésbe. Mert hogy már tagja annak. Ésakkormivan? "3 sarah beszélget"  (Egyébként nagyon zavaró, hogy tele van szmájlikkal a blogom?)
Egy-két napja apukám feltette a Skype-ot, úgyhogy már az is van. Felajánlotta, hogy nekem is csinál profilt, de azért ennyit meg tudtam magam is oldani... XD
Még nem tudtam megnézni az aktuális GW részt. :( Mindegy majd legkésőbb hétfőn bepótolom. ^^ (Igen, Réka miután meséltél erről ezt is fogom használni.)
Ma délután pedig New Moon Borkáékkal. :D

2009. 11. 19. Csütörtök. Sarah.

A mai napnak már az indulása szörnyű volt, ugyanis arra ébredtem, hogy házit oldok meg fejben. -.- Az első pár órában nagyon rosszul voltam, fájt a fejem és semmit nem fogtam fel. Nyelvtan előtt kaptam Biától fájdalomcsillapítót. Óra végére egész jól lettem. Ésés akkor jött meg Borka, akit lehet hogy számára kicsit túlságosan nagy hévvel köszöntöttem (legalábbis a reakciójából véve). Bioszon filmet néztünk. Nem voltam nagyon elragadtatva tőle, Bia mellettem pedig végképp. Utána 7. órában matek TZ. Asszem V.-nek fizikai fájdalom lesz kijavítani a sok hülyeségemmel. :S

2009. 11. 16. Hétfő. Sarah.

Hülye, hülye, hülye, hülye. Ez ment a fejemben, amikor tegnap elmentem a géptől. Mert hogy én senkit nem szerettem volna megbántani ezzel a netes barátos témával. Most semmi kedvem újraolvasni, hogy kihagytam-e valakit. Ha igen (és olvassa, ami szerintem 100 hogy nem) akkor úgy is tudni fogja, hogy oda tartozna. Nem törlöm ki, bár ezen őrlődtem egy jó ideig. Nem, mert már elküldtem. Nem államtitok, szóval nem kell utólag gyorsan eltüntetni.
Később:
Úgy látom szépen lassan az összes cserém levesz. Szerintem igazán nem lenne nagy dolog szólni, ha levesznek.
Még Később:
Ma sikerült SzijaBiát mondanom, és megjegyezni, hogy milyen jól hangzik. Szegény Dia épp mellettem ült, úgyhogy a BasszusDia is elhangzott. (pedig sztem ez is jól hangzik... szerinte kevésbbé. nem én tehetek róla, de egy órával később valaki más is mondta neki.)
Francia előtt Dia elsütötte azt, hogy jé, péntek 13 volt előző pénteken, és képzeljük Szilveszterkor is az lesz. Szegény Szonja nagyon beleélte magát. X"D Ésés képes volt megjegyezni, hogy ma biztos olyan fog felelni, aki nem szokott. Pölö én. És natessék. *Őtehetróla* Egyébként Dia vele és velem is megbeszélte, hogy egydarabon együtt megyünk hazafelé (mert ellógja az utolsó két óráját... -.-) de mire mi készlettünk nem volt sehol. Viszont Szonjával együtt mentem, és a vele való beszélgetés kellemes meglepetés volt.

2009. 11. 15. Vasárnap. Sarah.

Réka szerencséd, hogy írtál, mert hétfőn már személyesen szóltam volna. xD (Nagyon ilyesztő lett volna...)
kicsisarah (amíg nem szólsz, hogy nem tetszik így hívlak :P) kikerült a Gp főoldalára, és ennek majdnem annyira örültem, amikor a sajátommal volt ilyen. És ez most nem csak azért. Tényleg. xP
Brigiii remélem leszel majd valamikor msn-en. Nyár óta alig beszéltünk. :"( Persze tudom miért, de akkor is. :) Veled olyan jó hülyülni. *.*
Egyébként tudtátok, hogy a törikönyv szerint Báthori István 1571-től 1786-ig uralkodott? Érdekes.
Később:
Miért bocsátok meg azoknak, akiknek nagyon nem szeretnék? Akik nagyon megbántottak? Ha csak kevés időre is, de miért?
Még később:
Csak elgondolkoztam azon, hogy pl a jennifer.gp-vel (vagy ezzel) hány embert ismertem meg. Hányakat mondtam "barát"-nak. Jópárat. De vajon hány igazi barátom lett? Nem hiszem hogy sok. A legtöbben egyszerűen leléptek egy idő után. Vagy bezárták a lapjukat, és azóta sem beszéltünk. Pedig az elvileg nem kéne, hogy akadály legyen. Vajon hányan írtak csak a hirdetés kedvéért? Mennyien azért, mert tényleg szimpatikusak tartottak? Persze sosem tudhatom teljesen biztosan, hogy az a pár ember, akit tényleg a barátaimnak tartok mit gondol rólam. Lehet, hogy ők is csak kihasználnak. Persze ezt én sem hiszem el, de ez volt már egyszer a vesztem. Becsaptak. Kihasználtak. Átvertek. És mikor ki akartam szállni, akkor ez a barátságunkba került. Barátság volt az egyáltalán? Részemről biztosan. Részéről szerintem nem. Egyszerűen bájolgott, és elért mindent azzal, amit csak szeretett volna.
Brigi&kicsisarah alapvetően ti vagytok azok, akikről azt hiszem tudok is valamit. :] Köszi nektek. de ott van Rebeka, akit már kb másfél éve 'ismerek' és még mindig tart a barátságunk. Lehet, hogy őt is az elsők közé kéne sorolnom. Később ott van Dya, (akivel találkoztam is már:)) Dóri (mindig más névvel, azt sem tudom, hogy ez az igazi neve-e. xd de asszem igen:D) Dave, Markoo, Hana, Barbíí és Dzsee (:$ aki pontosan a szerintem őt zavarja, ha ráírok eset.) akiket szívesen megismernék még.

2009. 11. 14. Szombat. Sarah.

Tegnap mindenképp szerettem volna írni, mert hogy Péntek 13. Nem tudom, hogy ez miért olyan fontos, mert abszolult nem vagyok babonás, de akkor s. Tegnap (szóismétlés. tudom.) nem volt első órám, bioszon felügyelet volt, matekon V nem volt, de adott meg előre feladatokat, közben 7.eseknek volt szakkör (bár ilyeneket csinálnánk mi is*.*) a mázlistáknak csokit ígért a tanár a megoldott példákért. Nyamm. Nekünk azt mondta, hogy ha készen vagyunk azzal a pár feladattal amit V. adott, akkor elmehetünk. Persze rohadt nehezek voltak, és óra végére sem voltunk meg velük...

2009. 11. 12. Csütörtök. Sarah.

Köszi Laurának, hogy időben elkészült, ezért kivételesen át tudtam nézni a törit doga előtt. :D Egyébként szerintem egész jól sikerült, de a töridogáknál kb sosem jó a megérzésem, úgyhogy mégsem mondok róla semmit. Tegnap kihagytam, hogy BASSZUSDIA. (Ez most jól esett.) Igazából kezd nagyon zavarni, hogy ő jobban tudja pl, hogy ki egy történet főszereplője /kötelező olv./ amikor csak a rövidítettet olvasta. Nem azért, de a köpönyeg csak 40 oldal, igazán el lehet olvasni. Szerintem. Most el kezdett fájni, ahol Barbi a keddi tesióra alkalmával a könyökével megbökött. Ha legközelebb egymás ellen játszunk valamiben, és túl közel jön, lehet hogy visszaadom neki. /Azaz visszahúzom a karjánál fogva a labda elől, és belekönyökölök./
Matek előtt megkérdeztem Lillát & Biát & Melindát & Rékát, hogy nem szeretnének-e egy "utáljuk együtt a matekot klubot"? Valaki, asszem Melinda megjegyezte, hogy akkor már legyen "utáljuk együtt a sulit klub". Ez sem rossz ötlet. Valahogy ebből jött, hogy Melinda délelőttönként összejöveteleket fog szervezni, mert Lilla szerint az egyetlen jó dolog a suliban a barátokkal való találkozás. Azt hiszem igaza van.
A biosz ma megint elmaradt, úgyhogy csak 5 órám volt. :P Ehhez hozzá tudnék szokni... *.*
(Réka légyszíves blogolj. Hamár nekem mondtad, hogy írjak, te is írj. xD.
kicsisarah (oké, shara:P) lassan elvonási tüneteim lesznek, olyan régen beszéltünk. :$
Borka, tudom, hogy egy hete volt, de nem jutott akkor eszembe. Köszi, hogy 35x is végighallgattad a biosz "tudásomat" (vagy inkább nem tudásomat) csütörtökön. :] )

2009. 11. 11. Szerda. Sarah.

Tényleg elmaradt az utolsó két órám, ettől függetlenül annyira kivagyok, mintha meg lett volna tartva mind a hét. :S Tesin megint röpiztünk. -.-" Utálom. Ésés időközben rájöttem, hogy a matekot is utálom. Milyen jó, hogy matek fakton vagyok.

2009. 11. 10. Kedd. Sarah.

Most nézem, hogy majdnem egy hete nem írtam blogot. Pedig szerettem is volna... A csütörtök & péntekre már nem emlékszem, hogy miért nem írtam, de hétvégén tanultam, amikor pedig leültem gépezni, akkor nem volt jó a net. -.-" Tegnap dizit csináltam a másik lapomra (I know what you did last summer-es) méghozzá életem remekművét. :P Najó. Az túlzás, de tény, hogy szenvedtem vele rendesen. (Persze ebből nem következik hogy jó is lett, de ez most nem lényeg.)
Előző hétenamikor aaa (úbasszus. nem jut eszembe a könyv címe...:S) *** könyvet vettük, B.-nek az a megszólalása, hogy: Az nem angon aluli házasság, ha egy bárókisasszony, és egy grófkisasszony... gróf... XD (összeházasodik)
Egyébként ma nem nagy meglepetés, hogy nem emlékszem a könyvcímre, mert elölször azt hittem, hogy nem vittem el az uzsonnámat (később kiderült, hogy igen. szerencsére :]) Azután kerestem a tornazsákom, ami a lábam alatt volt, kerestem, hogy ketegyem a padra a tolltartómat, amit kb negyed perccel előbb már kitettem.
ha minden igaz holnap elmarad az utolsó 2 órám (duplabiosz lenne, és TZ-t írnánk.) így csak 5 órát kell kibírnom valahogy. Verset kéne tanulnom. (Legalábbis átnézni, mert hétvégén tanultam, bár már a címe sem rémlik.)
Hazafelé a buszon volt egy ember, aki folyton hátra-hátranézett. De tényleg folyamatosan. Amint visszanézett előre, máris fordult a feje, hogy hátranézzen. Kellemes volt. Arrébb is álltam...
Basszus. az a rohadt msn. Miért nem enged belépni anélkül, hogy telepíteném az újabb verziót?

2009. 11. 04. Szerda. Sarah.

Hétvégén sikerült megint mélypontra kerülnöm. Tegnap ez szerintem meg sem látszott, ma viszont teljesen kilettem. Ezúttal nem a sírógörcsös, mindent és mindenkit utálok (magammal együtt) és legszívesebben írnék blogot, és teletenném rengeteg káromkodással féle mélyponton vagyok, hanem totál kivagyok. A dolgokat már alig érzékelem, a második órai tesi után (tök jó, hogy röpiztünk, megint... -.- Miért nem kosarazunk? J.-el olyan jó volt. :D Igaz, kilátástalan meccs volt, de életem egyik legjobbika. :P) teljesen leblokkoltam. Sikerült írnom egy 1es röpit, asszem így két 1esem, és két 5ösöm van. :S De mindegy. Majd kijavítom valahogy. Bioszon már nem tudtam elolvasni a kivetítőről a szavakat, mert minden egybefolyt. Kellemes érzés volt. Hazafelé a buszon pedig majdnem elaludtam, amikor gyalogoltam akkor pedig majdnem megfagytam. :SS
Egyébként megint kint van a lap a portálajánlóban. :) Köszi.
Később:
Azt hiszem, hogy üldözési mániám van. Kinyitiszem (a szót Laura találta ki xd) azaz zárd be lécci a kocsiajtót, rögtön miután beszálltunk eddig is volt. De ez most más. Olyan érzés, mindha mindenki figyelne. (Nem. Nem mindeki. Csak az öreg *** najó. Szóval az öregemberek.) A buszon, a villamoson. Tökjó. Azután ha belépek msn-re (ami egyre kevesebbszer történik meg) valahogy az az érzésem, hogy rögtön mindenki elfoglalt lesz, nincs a gépnél, vagy kilép. Esetleg he arra vetemedek, hogy írok valakinek, akkor közli, hogy bocsi, de mennie kell. Egyébként sokak sosincsenek bejelentkezve. Valaki abszolult nem érdekel, de valakivel szívesen beszélnék. Törölt volna? :'( Mit tettem? Oké, lehet, hogy egy ici-picit túlreagálom.
Egyébként. Volt már olyan érzésetek, hogy valakivel nagyon szívesen beszélnétek, mert mindig fedob, de nem mertek ráírni, mert úgy gondoljátok, hogy ő nem szívesen beszélne veletek?
Mégkésőbb:
Lassan csokimérgezésem lesz.
Kicsit meglepődtem, amikor milky le jennifer-ezett a csetjében. XD

2009. 10. 30. Péntek. Sarah.

Tegnap és ma is jött a kőműves. -.-" Tegnap sikeresen elvágott egy vezetéket, ami ráadásul ott volt az orra előtt. Napközben mindenki mondta, hogy már sírna, én csak káromkodtam magamban. (Folyamatosan...) Viszont estére teljesen kiborultam. Reggel megjött Laura. :D Olyan szép képeket csinált Franciaországban. *.* Ha megengedi, lehet hogy felteszek ide majd egy két apró képet. xP Ma megkaptuk a h1n1 vírus elleni oltást. egyenlőre semmilyen mellékhatást nem érzek, de várjuk ki a végét. :)

2009. 10. 28. Szerda. Sarah.

Ma már másodszor jövök. Ilyen sincs gyakran. xD Igazából amiről most szeretnék írni, nem most történt, hanem kb egy hete. De lényegtelen, nevet sem fogok írni. Ettől függetlenül nem tudok nem írni róla, mert eléggé felhúzott. :S Tehát volt valaki, nevezzük xy nak (ugye milyen eredeti?xd) aki tudja az e-mailomat, és az utóbbi fél évben 2x írt. Na és ez az xy egy hete mézesmázosan írt, és kért tőlem valamit. Olyan valamit, amit én max a legjobb barátnőimnek / barátaimnak adnék ki. (Bár a stílusa sem jön be nagyon xynak, de ez most nem ide tartozik.) Szóval úgy írt, mintha nagyon jól ismernénk egymást, legalább hetente beszélnénk, vagy legalábbis hasonlók. Én pedig visszaírtam neki (normálisan.) hogy bocsásson meg, de nem szoktam ilyeneket bárkinek kiadni, viszont ha csak beszélgetne, stb, akkor azt szívesen. Mondanom sem kell, szerintem, azóta sem jött válasz. -.-"

2009. 10. 28. Szerda. Sarah.

Tegnap voltam a nagyszüleimnél. Próbáltam nem kipukkanásig enni, de már rég rá kellett volna jönnöm, hogy ott ez lehetetlen. Nagymamámnak segítettem könyvjelzőket tenni a gépére, nagyon örült. xD Délbe

 
Mi is ez?

Sok-sok millió lány él a Földön, de ez az oldal csak egyetlen egyről szól. Rólam. Egy lap a mindennapjaimról, gondolataimról, érzéseimről.
Egy két szóban: 17 éves & álmodozós & csokifüggő & biológia & fekete & kék & vörös & filmek angolul & sütikészítés & Nyár & Jennifer Love Hewitt & Ghost Whisperer & Charmed & Vampire Diaries &Twilight könyvek & H2O

sarah grafikák főoldal belépés

 
Cserék

Nagyok:
http://img52.imageshack.us/img52/6797/damon01.jpghttp://triton.imageshack.us/Himg39/scaled.php?server=39&filename=nikki01.jpg&res=galhttp://triton.imageshack.us/Himg682/scaled.php?server=682&filename=miley01.jpg&res=galhttp://triton.imageshack.us/Himg3/scaled.php?server=3&filename=xtina01.jpg&res=galhttp://triton.imageshack.us/Himg56/scaled.php?server=56&filename=80689552.jpg&res=gal
http://triton.imageshack.us/Himg717/scaled.php?server=717&filename=31012948.jpg&res=galhttp://img686.imageshack.us/img686/8044/charmedtvshow02copy.jpghttp://img9.imageshack.us/img9/6187/ikon02.jpghttp://img9.imageshack.us/img9/6187/ikon02.jpghttp://img9.imageshack.us/img9/6187/ikon02.jpg
Kicsik:
Réka nickey jeni bell cady H2O

 
Chat

 

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon